|
Hajónapló
A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekből, elemzésekből válogatunk.
Hihetetlenül naiv voltam
|
Havas Henrik újságíró, volt kommunikációs és sajtóügyekben illetékes címzetes államtitkár Seres László, Magyar Narancs, VIII. évfolyam 31. szám, 1996. augusztus 1.
Magyarország
egyik legismertebb tévés és rádiós újságírójáról alig hallani, amióta
tavaly ősszel megvált a kommunikációs államtitkárságtól, mivel
kipattant egyik munkatársának rendőrségi ügye. Havas Henriket azonban a
minap nem kisebb ember, mint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter
mártotta be homályos célzás formájában, a Narancsban pedig Langmár
Ferenc ügynöközte le kvázi, amiért publikált az "új" Mozgó Világban. Az
alábbi beszélgetésből minden kiderül.
- A 16 óra című
rádióműsorban Rangos Katalin azt kérdezte Nikolits Istvántól: "Tudna-e
említeni az elmúlt évekből olyan eseteket, amikor kínos volt, vagy
utólag kínossá vált, hogy nem ellenőrizték alaposan az egyes
különleges, fontos, bizalmas tisztségek betöltőit?" A miniszter pedig
azt mondta: "Egyetlenegyet említek névvel: Havas Henrik. Nem lett volna
ügy, hogy ha akkor már érvényben van a törvény, és le kell folytatni a
vizsgálatot. A törvény már megvolt, csak épp a 90 napos moratórium volt
még, amikor ugye ez az emlékezetes eset történt..." Rangos itt
közbevetette: "Mármint hogy Havas Henrik egyik beosztottja ellen
rendőrségi eljárás indult, és ebbe aztán az újonnan kinevezett
kormányszóvivő belebukott." "Így, ahogy mondja" - közölte Nikolits. Mit
jelent ez az egész? - Nem értem Nikolits úr nyilatkozatát,
pontosabban: könnyen félreérthető választ adott, és ha Rangos Katalin
nem kérdez vissza, akkor az úgy marad. Rajtam mindenki azt kérte
számon, miért nem tudtam arról, hogy az egyik munkatársjelöltem nagy
összegű sikkasztás gyanúsítottja. Érdekes, miért nem azt kérdezték meg:
a titkosszolgálat miért nem ellenőrizte?
- Önt ellenőrizte a Nemzetbiztonsági Hivatal, mielőtt államtitkár lett? -
Ennek van egy érdekes története, amiről eddig nem beszéltem. Amikor
engem Horn úr felkért - egyébként nem szóvivőnek, hanem kommunikációs
és sajtóügyekben illetékes címzetes államtitkárnak -, akkor nekem három
feltételem volt: az egyik, hogy világítsanak át; a másik, hogy tehessek
vagyonnyilatkozatot; a harmadik, hogy az APEH világítsa át a cégeimet.
Ennek nagyon egyszerű oka van: pontosan tudtam, hogy ha kilépek a sajtó
szférájából, reflektorfénybe kerülök. Úgy gondoltam, jobb, ha magam
kérem az átvilágításomat, és mivel tudtam, hogy nem voltam ügynök, ez
semmiféle problémát nem okozott. A másik a vagyoni helyzetem. Jobbnak
láttam előre tisztázni, mennyi pénzt kerestem az elmúlt húsz évben
újságíróként, nehogy később kérjék számon rajtam, hogy esetleg
államapparátusbeli tagként gazdagodtam meg.
- Milyen érdekeltségei vannak? -
Van egy cégem, amelyik újságírók oktatásával foglalkozik, van egy
érdekeltségem, amely egy tévé-utómunkálati stúdiót és egy
sajtóügynökséget működtet, és van egy kft-m, amely saját újságírói
munkámat segíti. Szóval amikor előadtam a kérésemet a miniszterelnök
úrnak, azt mondta, rendben van. Majd kaptam egy levelet
államtitkárától, Kiss Elemértől, amelyben azt írta: átvilágítani nem
lehet, mert nincs ügynöktörvény, vagyonnyilatkozatot nem tehetek, mert
azt korábban csak képviselők tehettek, a cégeim átvilágítását pedig az
APEH megteszi, ha úgy gondolja. Ezek után elmentem Kuncze Gáborhoz és
Pitti Zoltán APEH-elnökhöz...
- Kunczéhoz miért? -
Azért, mert őt ismertem, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert nem
ismertem. És mivel Kunczét éreztem illetékesnek az átvilágításban,
megkértem, tegyen eleget a kérésemnek. Nagyon érdekes volt a válasza: ő
is elmondta, hogy még csak most készül ez a bizonyos nemzetbiztonsággal
foglalkozó törvény, de célzott rá, hogy azért van mód az
átvilágításomra. Nem mondta ki, de a szavaiból ki lehetett venni, hogy
valamiféle vizsgálat eddig is volt.
- Csak a saját átvilágítását kérte, vagy a kiválasztott csapatét is? -
Csak a sajátomét. A miniszterelnök azt mondta, jó, rendben van, de amíg
nem kérdeznek rá, ezt ne hozzam szóba. Ő is és Kuncze is lényegében
arra célzott, hogy ez kínos lenne, mert mondjuk megkérdeznék, hogy más
miért nem kéri.
- Ha nem volt ügynök, miért volt fontos az átvilágítását kérnie? -
Ha ügynök lettem volna, kértem volna? Azonkívül újságíró vagyok. Ez
ilyen egyszerű. Éppen most beszélünk erről, amikor a Langmár-cikk
megjelent (MaNcs, 1996. június 27. - szerk.)? Ez benne van a levegőben,
és erről mindig szó esett. 1993-ban egyébként, amikor a
sajtóügynökséget létrehoztam, a munkatársaimmal együtt írtunk egy
levelet a belügyminiszternek, és kértük az átvilágításunkat; a
jogszabályok azonban ezt nem tették lehetővé.
- Hogy volt pontosan ez a Mihályi-ügy? Ön mikor tudta meg, hogy ügy van? -
A Hét adása előtt, szombat éjjel tizenegykor felhívott Szegvári Péter
helyettes államtitkár, hogy fülest kapott a készülő tévériportról.
Ezután felhívtam a műsor főszerkesztőjét, Szombathy Pált, aki
megerősítette, hogy másnap riport lesz arról, hogy az egyik jelöltem,
Mihályi Endre ellen nagy összegű sikkasztás miatt büntetőeljárás
indult. Hozzátette: engem azért nem értesített, mert már nem vagyunk
kollégák. Felajánlotta viszont, hogy menjek be. Nem vállaltam, mert nem
tudtam volna mit mondani.
- És akkor mit tett? Felhívta Mihályit? -
Persze, de addigra eltűnt. Azóta se láttam; illetve egyszer, egy
hónapra rá felhívott, és azt mondta, sajnálja. Mindenesetre másnap, a
vasárnapi rendkívüli kormányülés előtt az egészet elmeséltem
Nikolitsnak és Kiss Elemérnek. Mindketten megnyugtattak, hogy ne is
törődjek az egésszel, elvégre nekem Mihályi nem szólt, erkölcsi
bizonyítványa van, azonkívül még fel sincs véve. Vasárnap este aztán
lement az adás, hétfőn pedig kitört az őrület. A kollégáim - akik, mint
kiderült, tudtak arról, hogy Mihályinak ügye van, csak éppen nem
tartották fontosnak - testületileg lemondtak. Én nem abba buktam bele,
hogy egy Mihályi Endre nevű jelöltről kiderült, hogy valamivel
gyanúsítják - hozzá kell tennem: a rendőrségi vizsgálat még mindig nem
zárult le, és miért ne lehetne ártatlan -, hanem mert mindenki
lemondott körülöttem.
- Miért mondott le mindenki? - Mert ők ajánlották nekem Mihályit, és mert idegileg nem bírták a zaklatásokat.
- És ön bízott bennük? - Sokan számon kérték rajtam, hogy olyan embert is jelöltem, akit nem ismerek…
-...és akitől el is határolódott... - ...igen, akiről az első sajtótájékoztatón elmondtam: ez az az ember, akit nem ismerek, még közvetett módon sem.
-
Na de az nem megy, hogy bejelenti: ez itt a csapatom, ja, és van itt
egy ember, akit nem ismerek, őérte nem vállalom a felelősséget. -
Nem, ez úgy volt, hogy egy sajtótájékoztatón közöltük: újjászervezzük a
kormány kommunikációs és sajtóirodáját, és itt vannak azok az emberek,
akikkel együtt akarok dolgozni. Ezután a sajtótájékoztató után pár
nappal derült ki, hogy itt óriási botrány van. Bár Mihályi nem is
tudott arról, hogy ellene eljárás folyik. Ő maga kért vizsgálatot maga
ellen, mert tudta, hogy problémái vannak. Nekem azt vetették a
szememre, hogy nem tudtam az eljárásról. Hát 19 megyei
rendőr-főkapitányságot végig kellett volna telefonálnom? Engem egy
dologért lehetett volna felelősségre vonni: ha kiderül, hogy ez a fiú
tök hülye szakmailag.
- Annyiban azért felelős, hogy jelentős posztokra odavett öt Jolly Jokert. Ez
miért az én felelősségem? Az én felelősségem az volt, hogy a három
egyetemi oktató értsen a kommunikációhoz. Értettek hozzá. Hihetetlenül
naiv voltam, büszke voltam arra, hogy őket megtaláltam. Ha nincs
törvényi felhatalmazás a biztonsági ellenőrzésre, akkor honnan a
bánatból tudják, hogy ki kerül oda a kormány adatbázisához? Ezek az én
problémáim? Ebben az ügyben én voltam a huszonhatodrangú senki.
- Ön volt a főnökük, államtitkári rangban. -
Könyörgök, nem én döntöttem el, milyen szabályok szerint vesznek fel
valakit a Miniszterelnöki Hivatalba! Az én dolgom, hogy biztonsági
szempontból megvizsgáljam, ki kerül oda? Hogy zsarolható-e? Hogy
sikkasztott-e?
- Még mindig nem értem Nikolits nyilatkozatát. Hogy nem lett volna ügy, ha lefolytatják a nemzetbiztonsági vizsgálatot. A
nemzetbiztonsági megközelítés, feltételezem, pontosan az, hogy a pasas
zsarolható-e, homoszexuális-e, vannak-e gyenge pontjai, tehát mindaz,
amiről ez a kérdőív szól. A homoszexualitás egyébként külön benne van a kérdőívben mint biztonsági rizikó? Szerintem igen. Amikor Kuncze úrral beszélgettünk, még nevetgéltünk is rajta, milyen kérdések várnak ránk.
-
Miért volt fontos önnek ez a poszt? Mi volt a kihívás abban, hogy egy
szemmel láthatóan kommunikációképtelen kormány kommunikációs szakembere
legyen? Húsz év után elegem lett a televízióból is meg a
rádióból is. Mindkét helyen felmondtam, már csak azért is, mert
megindult a rádióadónk, a Rádió M. Pár órával azután, hogy a rádióban
felmondtam, megcsörrent a telefon, jöjjek be a Horn-titkárságra. Akkor
volt az, hogy Horn Jánosi Györgyöt jelölte kommunikációs
államtitkárnak, az SZDSZ meg vért köpött ettől. Nem volt nehéz
kitalálni, hogy ha Jánosit nem tudja keresztülvinni, akkor keres valaki
mást. Horn meg is kérdezte, nem volna-e kedvem ezzel foglalkozni.
Mondtam neki, hogy de. Hosszú évekig voltam parlamenti tudósítója a 168
Órának, volt alkalmam megismerni, hogy működik ez az egész vircsaft.
Úgyhogy arra vállalkoztam, hogy információkat rendszerezzek és a sajtó
számára hozzáférhetővé tegyek, illetve hogy a kormányt is ellássam
információkkal, sajtószemlékkel, közvélemény-kutatásokkal, hiszen még
egy adatbázisuk sem volt.
-- Tehát nem egyszerűen a kormány munkáját kellett eladnia. -
Ha ezek a dolgok működnek, a kormány tevékenysége el van adva.
Elmondanám, hogy államtitkárként 128 ezer 500 forint volt a bruttó
fizetésem; a televízió bármely műsorában egy közepes riporter a
másfélszeresét megkeresi. Azt hadd ne mondjam, hogy a csúcsidőben,
amikor heti öt műsort csináltam, mennyit kerestem. Ezt két ember
engedheti meg magának: vagy egy elhivatott ember, mint a Bokros, vagy
egy olyan, mint én, aki húsz év után azt mondja, elég volt.
- Konzultált a korábbi, lemondott szóvivőkkel, Forró Evelynnel és Csák Elemérrel? - Elemérrel beszéltem. Azt mondta, ne vállaljam el.
-- Mert? -
Mert nem jövök ki jól belőle. Én viszont ezzel úgy vagyok, mint amikor
tagja voltam a Hazafias Népfront utolsó országos tanácsának. Akkoriban
volt a Ribánszky-féle szélsőbalos puccskísérlet. Kérdezték, vállalnék-e
jelölést. Megkérdeztem: jó volna? Azt mondták, jó volna, ez fontos.
Szerénytelenül mondom, de népszerű voltam. És akkor - Bauer Tamással és
Beke Katával - tagja voltam a Népfront országos tanácsának. Egyrészt
miért ne, mert izgalmas, másrészt, mert hasznos lehet. Amikor az
államtitkári posztot felajánlották, arra gondoltam: én egy
dokumentumműsorhoz felvett 12 interjúból sokszor többet tudtam meg egy
ügyről, mint bárki más. Végiggondoltam, hogy ha a mindenkori
kormánytagok annyit tudnának az életről, mint mondjuk én, nem
döntenének időnként ilyen baromságokat. Valószínűleg naivitás volt. Langmár az ön nevét is említette azok között, akik segítettek szétverni a Mozgó Világot. Ez
a társaság nem verte szét a Mozgó Világot. 1978-ban kerültem a Magyar
Rádióba. A nyolcvanas évek elején én nagyon kisfiú voltam, annyit
tudtam a Mozgóról, hogy előfizetője voltam gimnazista korom óta, meg
hogy a KISZ KB lapja - ezt meg sem írta a Langmár. De én messze ívben
leszartam, ki a KISZ lapjának a főszerkesztője, hogy a KISZ és a párt
hogyan egyezkedik. Akkor én még csak egy hétköznapi hírszerkesztő
voltam, a Népszavába írtam novellákat, és nagyon élveztem, hogy az
ÉS-be, az Új Tükörbe, a Vigiliába írhatok irodalmi riportokat. El
voltam telve azzal, hogy írhatok. Mindenhova írni akartam. Még meséket
is a Családi Lapba.
- Tényleg mindegy volt önnek, hogy a Kulin előtti vagy utáni Mozgóba ír? - Ez abban az időben nem volt fontos. Nekem. Nem voltam benne az irodalmi-értelmiségi bizniszben.
- Nálunk a bölcsészkaron ez igenis fontos volt, és a Mozgó-ügy után bojkottáltuk a lapot. -
Az egyetemistákat ez lehet, hogy érdekelte, a rádió
hírszerkesztőségében piszkosul nem volt fontos. Engem az érdekelt, hogy
a letiltott Szorító-riportokat a Mozgó Világ lehozta. Egy recski riport
miatt engem a Tarnói Gizellával ki akartak rúgni.
-
Tehát még csak az sem volt szempont, amit Domány András írt a
Narancsnak olvasói levelében, hogy valahogy menteni akarták a Mozgó
színvonalát. - Nem. Fütyültem én arra, hogy mi van a Mozgó
Világnál. Mi iparosok voltunk, napról napra híreket szerkesztettünk,
riportokat írtunk reggeltől estig.
- Az arrogancia mellett van önben egy állandó sértődöttség: honnan és kivel szemben? -
Nem sértődöttség és nem agresszivitás, hanem a türelem és a csendes
belenyugvás hiánya. Nem tudom elviselni, ha valaki tehetségtelen hülye
vagy szimplán rosszindulatú. Például tizennyolcszor leírták, hogy
felvettem a végkielégítésemet. Hat nap után nincs végkielégítés. Kiss
Elemér viszont azt mondta, jár a hat hónapos felmondási időre szóló
pénz, ami félmillió forint, de nem muszáj felvennem. Most jár vagy nem
jár? Jár. Mondtam neki, hogy a legelesettebbeknek és a diákoknak fogom
juttatni. Megcsináltam a második alapítványomat, és küldtem pénzt a
kóbor kutyáknak meg az ÉS alapítványának. Hülye lettem volna otthagyni
a kormánynak. Vagy ott van a Magyar Narancs, amely kétszer leírta, hogy
én csináltam divatot a buzi vállalkozóknak a rózsaszín zakómmal. Ha
megkérdeztek volna, elmondom, hogy ez a barcelonai olimpia Griff által
előállított ruhája; a Nap TV a Griff céggel szerződést kötött, és a
férfi műsorvezetők ebben vezették a műsort. Nem képzelik, hogy én
hobbiból hordok rózsaszín ruhát? A Narancsot ez nem érdekelte, és az
sem, hogy ebben vonultak fel az olimpiai sportolók? Ma a
publicisztikában bármit le lehet írni.
- Azt azért véleményként meg lehet írni, hogy egy szponzorált zakó ronda volt, nem? - Persze. De azt miért nem lehet felfogni, hogy semmi közöm ahhoz, amit hordok?
-Seres László- "Hihetetlenül naiv voltam". Havas Henrik újságíró, volt kommunikációs és sajtóügyekben illetékes címzetes államtitkár. Magyar Narancs, VIII. évfolyam 31. szám, 1996. augusztus 1.
|
|
|